Share

mecseki müzli
#S02E05 – A társadalomfejlesztésre szánt pénzt is betonra és térkőre költik az önkormányzatok
+++ Iratkozz fel a Mecseki Müzli hírlevélre: minden csütörtök reggelre összegyűjtjük, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. https://mecsekimuzli.com +++
Eddig csak sejtett vagy gyanított problémákat tár fel és ír le pontosan a helyi civil életet vizsgáló első pécsi Civil Szelfi. A Pécsi Közösségi Alapítvány egy európai uniós pályázatnak köszönhetően hiánypótló kutatásba kezdett, ugyanis eddig legfeljebb becsléseink lehettek a pécsi civilek valós helyzetéről. Módszertani és tartalmi problémákat is ki kellett küszöbölni a vizsgálathoz, aminek most elkészült a közérthető elemzése is. Senkinek sem lehet meglepetés, hogy a legnagyobb problémát a forráshiány jelenti, de a szervezeti kultúrában és a kommunikációban is vannak elmaradások. A pillanatkép ezek alapján is elég borús, de ráadásul olyan fogalmak is felmerülnek, mint a civilek önkizsákmányolása, vagy éppen a beletörődés által elkövetett jogfeladás.
Tistyán László szociológus vezette a kutatást, amit nem csak kiértékeltek, de ajánlásokat is megfogalmaztak. Ezek közül az egyik legérdekesebb a helyi civilszféra önszerveződése, közös képviselete, ami legitimációs alapot jelenthetne egy-egy közpolitikai javaslat megfogalmazása, illetve érdekegyeztetések során. Ennek már csak azért is lenne gyakorlati haszna, mert jelenleg – jó magyar gyakorlat szerint – Pécsen is társadalomfejlesztésre szánt európai uniós pénzek jelentős részét inkább betonra és térkőre költi az önkormányzat.
Szóval ezekről Tistyán Lászlóval beszélgettünk.
Linkek:
- Pécsi Közösségi Alapítvány: https://pecsikozossegialapitvany.hu/civil-pulzus-2023-25/
- Cikk a magyarországi civilek helyzetéről: https://www.mecsekimuzli.com/egy-mukodo-demokracianak-resze-kell-hogy-legyen-a-fuggetlen-civil-szektor/
More episodes
View all episodes

Közösségi támogatással három pécsi kezdeményezés léphet szintet az idei Élő Adásban
24:20|Három helyi projekt kéri a pécsiek támogatását az Élő Adás 2026-os kiadásában. A Pécsi Közösségi Alapítvány adománygyűjtő kampányában idén egy kulturális, egy szociális és egy oktatási kezdeményezés mutatkozik be.A Fészek Kézművesház délelőttönként egy munkahely, ahol látás-, és értelmi sérültek, megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Szőnyeget szőnek, kerámiákat készítenek. Munkaidőn kívül pedig közösségi tér, érzékenyítő foglalkozásokkal, táborokkal, beszélgetésekkel. Ők a láthatóságukat szeretnék egy új szintre emelni a támogatások segítségével.Az Élménylelő Ifjúsági Egyesület esélyteremtő foglalkozásokkal, mentorálással foglalkozik Pécs egyik peremkerületén. Ezúttal a Mesét mindenkinek című projekthez kérnek támogatást, hogy ne csak az iskoláskorú gyerekeket, hanem a családokat, legkisebbeket is elérjék. Ezzel pedig az a céljuk, hogy iskolakezdéskor kisebb hátrányt kelljen ledolgozni a gyerekeknek.A Tenora Chorale egy újonnan alapított vegyeskar Pécsett, amelyet egyetemi hallgatók hoztak létre. A kórus fejlődésének és fenntarthatóságának támogatására gyűjtenek és mutatkoznak be ők is május 7-én, este hatkor a Reggeliben. Minderről a Pécsi Közösségi Alapítvány képviseletében Pavluska Valéria kurátorral, a Fészektől Vágner Ildikóval és az Élménylelőtől Tasnádi Zsófiával beszélgettünk.https://pecsikozossegialapitvany.hu/elo-adas-26/https://mecsekimuzli.com/
Mit jelent a kiütéses pécsi Tisza győzelem? És merre tovább?
54:28|A Mecseki Müzli podcast különkiadásába a 2026-os parlamenti választás pécsi, baranyai eredményeiről beszélgettünk.Milyen volt a kampány?Melyik a legtiszásabb pécsi szavazókör?Mi lesz a pécsi Fidesszel?Mi lesz a fideszes propagandával?Mit hozhat hat baranyai tiszás képviselő a régiónak?Beszélgetnek: Mester Zoltán (kommunikációs szakember), Nimmerfroh Ferenc (újságíró), Szegedi Péter (politológus), Gűth Ervin (újságíró-moderátor).Köszönjük a helyszínt a Nappalinak!Könnyű és tartalmas hírlevél Pécsről? Kóstold meg: https://mecsekimuzli.com
Bánki és Hoppál az utolsó kampányhéten teljesen kiakasztotta a kreténségmérőt
34:50|Ez itt a Mecseki Müzli hírlevél hangos melléklete. Témáink az adásban:(0:00) Börtönbe mennek a Volvo-botrány vádlottjai, a politikai szálakat nem sikerült elvarrni (9:40) Bánki és Hoppál fullba tolta a kampánykreténségét(17:05) Na, de a tiszások miért nem adnak interjút?(23:30) Közéleti influenszerkampány a fiatalokért(29:15) Eredményvárók Pécsen: sírás vagy vigadás? Erről a hírlevélről beszélgettünk: https://www.mecsekimuzli.com/235/
Felzúdult az ország, de a pécsi kampány laposka
27:09|Ez itt a Mecseki Müzli hírlevél hangos melléklete. Témáink az adásban:(0:00) Bréking! Eseménytelen kampányhét Pécsen(8:09) Gumiszabállyal a kormányzati nyomasztás ellen(14:30) Díj a plakátjavítónak(21:40) A Direkt36 pécsi szálaErről a hírlevélről beszélgettünk: https://www.mecsekimuzli.com/233/
A választásra ráfordulva Mellár hasznos idiótának hívta Orbánt a pécsi közgyűlésben
31:43|Ez itt a Mecseki Müzli hírlevél hangos melléklete. Témáink az adásban:(0:00) Intro + választási béljóslás Pécsre(8:25) A Borsod–Baranya-tengely (11:45) MKKP kampánybusz a Széchenyi téren(18:40) Kiborulás a pécsi közgyűlésben: Mellár beolvasott(25:43) Minden voks számít, szavazzatok!Erről a hírlevélről beszélgettünk: https://www.mecsekimuzli.com/232/
Így kampányolnak a pártok Pécsen, így nem kellett a kokárda Orbánnak
34:39|Ez itt a Mecseki Müzli hírlevél hangos melléklete. Témáink az adásban:(0:00) Intro + ilyen volt Tisza választási gyűlése(5:29) A DK 80 nyolcvanasa (10:45) Megvannak az indulók Baranya 1-2-ben(13:18) Na, hogy számolt be a helyi fideszes média a Tisza eseményéről? (16:05) Eredményváró a Nappaliban, amire lécci ne gyertek!(19:15) Bizonytalan szavazók, de miért?(22:28) Lett városi közgyűlés, de minek?(26:27) Pride eljárás felfüggesztve(28:24) Miért nem kell egy zacskó kokárda Orbánnak?Erről a hírlevélről beszélgettünk: https://www.mecsekimuzli.com/231v2/
Gulyás Hoppált és Czirákit erősíti, Magyar már ötödször készül Pécsre
30:08|Ez itt a Mecseki Müzli hírlevél hangos melléklete. Témáink az adásban:(0:00) Intro + Választási kerekasztal(3:30) Plakátrengeteg(7:12) MI-vel torzítják a helyi közéletet is(8:40) Czirákiék másodjára tudtak jól kifogásolni(11:40) Gulyás Gergely a legnagyobb showman(19:15) Magyar Péter megdönti a Majka-rekordot?(25:30) Eltűnt a Bama Facebook oldala, de korai volt a kárörömErről a hírlevélről beszélgettünk: https://www.mecsekimuzli.com/230-hazai-palyak-nagy-mondasok-furcsa-levelek/
Diszkriminációból a civil kurázsi elismerése: Kiss Tibor Noéval és Kleisz Terézzel az Emberség-díjról beszélgettünk
27:40|A Mecseki Müzli podcast különkiadásában emberségről, embertelenségről és az Emberség-díjról, az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs vezetőjével, vagyis Mester Zoltánnal, valamint a két idei védnökkel, Kiss Tibor Noé íróval és Kleisz Teréz szociológussal beszélgettünk.Az Emberség-díjat 2020-ban alapították a civil kurázsi és a közösségépítő munka elismerésére. Olyan magánszemélyek vagy civil csoportok kaphatják meg Baranya, Somogy és Tolna megyéből, akik bátor kiállásukkal vagy áldozatos tevékenységükkel segítik a társadalmi igazságosságot és a helyi közösségeket. A 2026-os díjra bárki jelölheti az általa érdemesnek tartottakat az alapítvány honlapján, egészen február 28-ig. A díj kapcsán ezúttal Mester Zoltánnal, az Emberség Erejével kommunikációs vezetőjével, valamint Kiss Tibor Noé íróval és Kleisz Teréz szociológussal, a Pécsi Közösségi Alapítvány alapító kurátorával beszélgettünk.https://emberseg.hu
A két pécsi választókerületben legalább tizenöt jelölt indulna. Na, de sikerül?
35:39|Ez itt a Mecseki Müzli hírlevél hangos melléklete. Témáink az adásban:(0:00) Intro + Indul a kampány, ami eddig is ment(12:15) Bukják a svábok a képviseletet?(19:05) Hoppálnak ez a túlélésről szól(22:55) Barna Zsolt úgy lépett le, hogy maradt(24:55) „Jó diktatúrát!” – mondta Takács Péter a pécsi tüntetőknek(29:35) Nemzeti Kokárda Szakkör sztahanovistáknakErről a hírlevélről beszélgettünk: https://mecsekimuzli.com/228/