Hogy is van ez?

A "Hogy is van ez?" podcastban érdekes, sokszor vitatott vagy kimondottam megosztó témákat igyekszünk körüljárni közérthetően, lehetőleg érzelemmentesen, de tudományos alapossággal, a kritikai gondolkodás és a szkepticizmus alapelveit követve.

Csécsi Laura

Rendőr, bűnügyi nemzetközi együttműködési területen dolgozik, az érdeklődése terelte a szkepticizmus irányába. 10 éve a Szkeptikus Társaság tagja, 2020 novembere óta pedig alelnöke.

Györgyey János (Arthúr)

Növénybiológus, a Növénybiológiai Társaság elnöke. A 2000-es évek óta foglalkozik tudományos ismeretterjesztéssel, e területen elsősorban a géntechnológiával, evolúcióval kapcsolatos tévhitek eloszlatásával foglalkozik. 2020 novemberétől kezdve a Szkeptikus Társaság alelnöke.

Pintér András (Pintyő)

A '90-es években, még középiskolás amatőrcsillagászként lett ismeretterjesztő, majd a hazai szkeptikus mozgalom aktív szereplője. Alapító tagja, 2013-tól alelnöke, 2020 novemberétől pedig elnöke a Szkeptikus Társaság Egyesületnek. Jelenleg idegenvezetőként és biológia-kémia szakos magántanárként dolgozik, 2015 óta pedig házigazdája az Európai Szkeptikus Podcastnak. 2017-től a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának (ECSO) elnökségi tagja.

Additional contact information

Bár a műsorban részt vevő személyek valamennyien a Szkeptikus Társaság tagjai, az itt elhangzott vélemények nem feltétlenül tekinthetők az egyesület hivatalos álláspontjának.